A három napkeleti bölcs ajándékot is hozott: aranyat, tömjént és mirhát. Rábízták ezeket Máriára, Józsefre; aztán, mivel öreg este volt már, és hosszú volt a vándorlás, mindannyian nyugovóra tértek. Vagyis mégsem egészen: az ajándékok szemére nem jött álom. Az arany ott csörgött a ládában, a tömjén ott illatozott egy kis dobozban, a mirha pedig egy tégelyben, és beszélgetni kezdtek az éjszaka sötétjében.

- Mi most már egy nagy király tulajdona lettünk - mondta az arany -, igazán előkelő, nem gondoljátok? Én abban bízom, hogy amikor ez a csecsemő felnő, és uralkodni kezd, akkor én a kincseskamrájában leszek, sok más aranypénzzel, ékszerrel együtt, nemes társaságom lesz. A királyhoz, mivel hatalma határtalan lesz, távoli országokból érkeznek újabb kincsek. Meghallgatjuk az ő történetüket is, de mi leszünk a kincseskamrája díszei.

 
A tömjén pedig azt mondta:

-  Akkor, amikor a király majd elmegy a templomába imádkozni, a főpapok engem tesznek rá a tűzre, és az én illatom fogja betölteni a királyi szentélyt. Ezt nem minden közönséges tömjén mondhatja el magáról!

A mirha - nemes növényekből készített balzsam - szintén álmodozott a kis tégelyben, s amikor társai elhallgattak, ő is bemutatkozott:

- Tudjátok-e, hogy én ki vagyok? Velem szokták a főpapokat és a királyokat fölkenni. Ez a Jézus most még kisbaba, de amikor majd nagy trónra lép, megkenik a tenyerét, a homlokát, énvelem. Én leszek az egyik főszereplő, amikor beiktatják a hatalomba.

Így tervezgették a jövőt, s aztán, mivel az ábrándszövésben elálmosodtak, ők is elaludtak.

 
Másnap reggel arra ébredtek, hogy nagy a sürgés-forgás. Egykori gazdáik, a napkeleti bölcsek már el is távoztak. Mária és József is szedelődzködött, fogták a csacsit, Mária fölült a hátára, a kis Jézust a karjára vette, József pedig gyalogszerrel indult útnak. Az arany, a tömjén és a mirha erősen fülelt, s azt kellett hallaniuk, hogy nem egy királyi palota felé indulnak, amiben ők reménykedtek, hanem valami távoli ország, Egyiptom felé, mert gazdáikra veszély leselkedik. Amint haladtak előre, egyszer csak az egyik kanyarban azt hallották, hogy nem messze mögöttük lovak patája csattog, s ezek bizony már az őket üldöző Heródes katonái voltak. Egymásra nézett Mária és József: most mit tegyünk? A gyermeknek meg kell menekülnie. Mária hátranyúlt a csomagokhoz, elővette a ládikót, amiben az arany volt, és kinyitotta a tetejét. A sok aranypénz mind kiszóródott az útra. Ott hevertek a porban, és gyalázatosan érezték magukat. Mi lesz a kincseskamrával, amiről álmodoztunk? Itt heverünk az országút porában, mint holmi kavicsok? A szamár pedig egyre távolodott a Szűzanyával, Jézussal, s a lépteit megszaporázó Józseffel. A katonák hamarosan odaértek, meglátták a földre szórt kincset, s kiáltozni kezdtek:

- Nézzétek, aranypénz! Gyerünk, szedjük tele a zsebünket! - megálltak, és térdre ereszkedve szedegették hosszú időn át, mert az aranyak egyike-másika nagyon messzire gurult. Így a menekülők egérutat nyertek az üldözőktől. Mégsem lassítottak, sietősen haladtak tovább Egyiptom felé. Estére bizony már nagyon elfáradtak, s ismét csak egy - még a betleheminél is rosszabb - barlangot találtak, ott húzták meg magukat. Mária kevésbé tűnt elgyötörtnek, hiszen ő a szamáron utazott, de József lábát feltörte a cipő, keservesen fájt neki, vízhólyagok borították a talpát.

 
-  Mihez kezdjünk most, szegény József? - aggódott Mária, ám ekkor eszébe jutott, hogy kaptak ők egy kis tégelyben illatos balzsamot a napkeleti bölcsektől.

-  Nézd csak, ezzel bekenem a lábadat - szólt, s leoldva József saruját ellátta őt a hűsítő kenettel.

Nem tudom, a mirha hogy érezte magát József lábán, de az előző éjjel ő is másként képzelte a jövőjét, hogy őt majd a fejedelmi palotában fogják kézbe venni, Jézust mint királyt fölkenik vele, nem pedig egy megfáradt vándor lábát borítja majd.

A család nyugodni tért, de Mária szívében még élt az aggodalom, hogy mi lesz a sorsuk, eljutnak-e Egyiptomba, és ott mi vár rájuk. József és a gyermek már aludt. Mária elővette a dobozból a tömjént, és a kis tűzre, amit azért raktak, hogy melegedjenek, rászórta. A kis barlangot egyből betöltötte a tömjén illata. Elmondott egy fohászt, hogy épségben megérkezzenek Egyiptomba, hogy a kicsinek ne történjék baja. A tömjénillattól lassan megnyugodott, és látta, hogy álmában József homlokán is kisimultak a ráncok.

Az úti csomagok között pedig ott maradt a dobozban egy darab aranypénz, egy szem tömjén és egy csöpp mirha.

  - Azt hiszem, valami egészen másra számítottunk tegnap - szólt az aranypénz.

-  Bizony, bizony, meghökkentő dolgok történnek manapság a világban - bólogatott a mirha. - Nem lehetünk biztosak a holnapban.

- Mégis, talán a legjobb helyre kerültünk mindannyian - mondta a megmaradt tömjénszem.

A másik kettő csöndesen bólintott.

- Ideje, hogy mi is nyugovóra térjünk - dünnyögték, aztán már csak a tücskök cirpelése hallatszott az éjszakában.