Karácsonyi mese a halacskáról, aki plakátra került

Egyszer volt, hol nem volt, egy erdőben, egy patak mélyén élt egy halacska, aki nagyon szeretett a kis erdei patak mélyén élni. Tavasszal látta, ahogy kirügyeznek a fák, állatkák járnak inni a patakhoz, és sok barátja volt, a vízi állatok között, például a víziló, a vidra és az ebihal voltak a legjobb barátai.*

Na, de ez lényegtelen végül is, csak azért írtam, hogy lássátok, milyen jó volt a halacskának abban a patakban a szüleivel, testvéreivel és a barátaival. Csakhogy, egyszer horgászok jöttek, és a halacskát (aki akkor már nem is volt olyan kicsi halacska, inkább egészen nagy hal) kifogták a patakból, berakták egy vödörbe, ahol már sok másik halacska volt, és elvitték a városba, ahol egy lármás helyen, ahol sok-sok ember járkált összevissza (a halacska eddig nem járt a Lehel piacon, de mi tudjuk, hogy ez a hely a Lehel piac volt), egy üvegfalú medencébe rakták a többi hallal együtt, meg volt ott még sok más hal is. A halacska, aki már nagy hal volt, ezért nem mutathatta, hogy fél, de persze azért nagyon félt, hiszen eddig nem történt vele ilyesmi, nem tudta hol van, és hogy fogja e még valaha látni a szüleit, barátait, és a szép kis erdei patakot, ahol felnőtt... Szóval ott volt szegény halacska abban az üvegmedencében sok más társával együtt, nagyon sokan voltak, nem volt hely úszni, és a levegőjük is egyre fogyott, mindannyian féltek.

Ekkor történt, hogy a Lehel piactól nem messze, pár utcával arrébb, egy reklámügynökségen a kreatívok (így hívják azokat az eszementeket, akik kitalálják a reklámoknak nevezett blődliket) épp az egyik nagyáruház karácsonyi plakátján törték a fejüket. A plakáton a karácsonyi árengedményeket kellett tudatniuk az emberekkel, hogy minél többen menjenek vásárolni abba a nagyáruházba. Az egyik ember egyszer csak a homlokára csapott, és felkiáltott:

- Karácsonykor az emberek halat esznek, a halat pedig ki kell fogni, és ha a horgásznak sikeres napja van, sok halat fogott, akkor azt szokták mondani, nagy fogás! Ha pedig jó árakon tudsz vásárolni valahol, arra is ugyanezt szokták mondani, akkor tehát legyen a plakáton sok/sok hal, mondjuk, télapósapkában, hogy még karácsonyibb legyen a hangulata....

Mindenki megkönnyebbült, ez elég nagy blődlinek t?nt, tehát jó lesz az embereknek. Utasították is rögtön a reklámügynökség kézbesítőjét, hogy szaladjon el a Lehelre (mivel ugye, mint emlékünk, közel volt hozzájuk( és vegyen egy halat (sok halhoz elég lesz egy is, a többit majd megcsinálja a számítógép(. A fiú szaladt is, és kinézett egy szép nagy halat (aki persze, biztos kitaláltátok, a mi halacskánk volt). Persze, kért róla számlát is. Vitte gyorsan vissza az irodába, ahol már várták a fotósok, hogy megcsinálják róla a plakáthoz szükséges fotókat. Mivel a halacskát kivették a vízből, a levegőn pedig nem tud lélegezni, így ficánkolt, küszködött, ahogy próbált levegőért kapkodni. Így persze nem lehetett fotót csinálni róla, mert mindig bemozdult. Végül az egyik fotós fejbecsapta, a halacska meghalt, és így már kiválóan fotogén volt. A kész képet bevitték a számítógépbe, raktak rá egy mikulássapkát, megsokszorozták, rátették a feliratokat (Nagy karácsonyi fogás!(, és megmutatták a főnöknek. Neki is nagyon tetszett, csak egy apró problémája volt:

- Mosolyognia kellene, ez vidám karácsonyi plakát!

A kreatívok szaladtak vissza a számítógéphez, és egy ügyes rajzolóprogrammal kicsit felfelé kanyarították a halacska száját, hogy mosolyogjon, merthogy a fulladás és fejbevágás következtében bekövetkezett halála okán tényleg nem volt túl vidám az arckifejezése, de a számítógéppel ezt is meg lehet oldani. Ezután már mindenki meg volt elégedve az új plakáttal, és pár nap múlva már tele volt vele a város.

Láthattad Te is, de fogadjunk, nem tudtad, hogy így készült!

Amikor a halacska szüleit is kifogták, és egy teherautóval hozták be a Lehel piacra eladni ?ket, ?k is látták a plakátot, és örültek, hogy a halacska egy szép piros sapkában mosolyog rájuk, és láthatóan boldog, jól érzi magát. Arra gondoltak, neki legalább sikerült, és nagy sztár lesz bel?le. Uszony uszonyban, boldogan lebegtek az üvegmedencében, míg ki nem fogták, és kupán nem csapták őket is.

Itt a vége, fuss el véle.

Suze néni opti-meséje

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés